Árumánia Webshop Blog

Gyermeknap

Gyermeknap Magyarországon

2017. május 11. - Károlyi Mihály

Az ENSZ 1954-ben javasolta, hogy világszerte jelöljelnek ki a kormányok egy napot, amelyen a gyermekeket ünnepeljük. A nap célja, hogy felkeltsük a figyelmet a nehéz sorsú gyermekekre, az iskoláztatás hiányára - és ezek mellett természetesen a gyermekek részéről az önfeledt ünneplés és a nekik rendezett programokról szól továbbá ez a jeles nap.

A gyermeknap gyökerei 1856-ig nyúlnak vissza Amerikába, ám legelőször Törökországban lett hivatalos ünnep 1927-ben. Sok más országban pedig az 1920-as és '30-as években is voltak már gyereknapok- és hetek, legnagyobb hagyománya ennek az ünnepnek a volt kommunista országokban van.

Hazánkban 1931-től ünneplik, és egészen 1950-ig gyermekhétnek hívták, majd utána már csak egy napra redukálták és minden év május utolsó vasárnapjára tették. 

sky-koinobori-balloon-japan-childrens-day-1603383.jpg

Ez a nap a különböző országokban különböző napokra esik, ám nagyon hasonló módon ünneplik meg mindenhol.

A gyermekeknek a rengeteg izgalmas, direkt nekik létrehozott rendezvényeken vehetnek részt, és a szülők hagyományosan megajándékozzák gyermeküket. 

Az ajándékok természetesen változnak a gyermekek életkorának megfelelően, de a legnépszerűbbek a játékok és a ruhák szoktak lenni, illetve napjainkban a kisebb-nagyobb szórakoztató elektronikai termékek is népszerű ajándékok. 

120422-f-gy326-113.JPG

 

Jó szórakozást kíván a gyermeknapra az Árumánia csapata!

A bejegyzés trackback címe:

https://arumania.blog.hu/api/trackback/id/tr7512495041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.