A sorrend nem véletlen, hiszen így követik egymást időrendben:
Október 31. - Halloween, november 01. Mindenszentek, november 02. Halottak napja
Először is nagyon fontos, hogy ne keverjük a Halottak napját és a Mindenszenteket, mivel két külön ünnepről van szó, nem is beszélve a Halloweenről, ami pedig egy harmadik ünnep - függetlenül attól, hogy tartják-e Magyarországon, avagy sem. Tehát ezek nem egymás megfelelői más országokban, hanem különálló ünnepek.
A Halloweenről már elég köztudott, hogy egy kelta ünnepből alakult ki, így elsősorban az angolszász országokban van hagyománya, hiszen a kelták a mai Anglia egyik őslakos népe volt. Minden év október 31-ének éjjelén ülték ezt az ünnepet a kelták, amikor is egy istenséghez “imádkoztak” a jó termés reményében.
Mára ez az ünnep már leginkább egy családi/baráti programmá alakult és arról szól, hogy a gyerekek beöltöznek különböző maskarákba és körbejárják a szomszédságot, ahol a lakók várják őket édességekkel. A serdülők, és fiatal felnőttek körében pedig egy újabb lehetőség a bulizásra, ám ezúttal be öltözhetnek valami érdekes jelmezbe, hogy ezzel is különlegesebbé tegyék az eseményt.
November elsején ünneplik Magyarországon a Mindenszentek ünnepét, amikor is a katolikus egyház megemlékezik a megüdvözölt lelkekről. Érdekes módon ez is pogány hagyományokon alapul, mivel sok helyen követték a régi pogány megemlékezi szokást az ősz ezen napján, azonban már katolikus szentek tiszteletére tartották az ünnepet.
Ma ez a nap hazánkban munkaszüneti nap minden évben.
Közvetlenül a Mindenszenteket követő napon van a Halottak napja. Ahogy a neve is sugallja, ekkor minden évben meg szokás emlékezni elhunyt szeretteinkről, ismerőseinkről. Sokan ekkor virágot visznek a sírokra, letakarítják annak környékét és gyertyát vagy mécsest gyújtanak az emlékükre. Már a harmadik századtól találhatunk ezzel kapcsolatos feljegyzéseket, ám csak közel 1000 évvel Krisztus megszületése után tette önálló ünneppé ezt a napot az egyház.
Meghitt Ünnepeket kíván az Árumánia csapata!